Ez a könyv elvileg gyerekeknek íródott, de egy felnőtt is jól szórakozhat az olvasása közben, sőt.Több értékelésben láttam, hogy szerintük ez nem is gyerekkönyv. Ezt én nem tudom eldönteni. Lehet, hogy én is félve adnám egy gyerek kezébe, de az is lehet, hogy segítene feldogozni a halál gondolatát. Szívesen kikérném egy pszichológus véleményét. Azért voltak olyan elemek, amik inkább a gyerekeknek szóltak, mint például a sokféle elképzelt barát leírása, akik általában nagyon viccesek voltak. Néha butácskák, néha okosak, és sokszor furcsák.
Annak ellenére, hogy rengeteg a szóismétlés, szerintem nem könnyű olvasni. Többször vissza kellett térnem, hogy újra elolvassak mondatokat, fejezeteket. Ennek az lehet az oka, hogy sok az elgondolkodtató rész. Érdekes ötlet volt így megírni a történetet, hogy egy képzeletbeli barát meséli el. Tényleg ilyen gyakori lenne a gyerekeknél ez a dolog? Én nem emlékszem, hogy lett volna képzelt barátom, a szüleim sem említették. Lehet, hogy gyakrabban előfordul egykéknél, vagy olyan gyerekeknél, akiknek nincsenek barátaik.
Az autizmus nagyon furcsa betegség. Amennyire én tudom, egészen különböző tünetei lehetnek. Néha alig észrevehető, máskor nagyon látszik, hogy valami nincs rendben. Én, mint szülő nem is tudom, hogyan birkóznék meg a helyzettel. Nem szeretném átélni. Szörnyű lehet, amikor nem ölelhetem, nem puszilhatom a gyerekemet, amikor csak szeretném, mert neki nincs rá szüksége.
Az elején voltak érdekes dolgok, néha nevettem, néha szomorkodtam, majd a vége felé olyan izgalmassá váltak az események, hogy nem bírtam letenni. Drukkoltam Budónak, hogy ne kelljen eltűnnie. Azon gondolkodtam, lehet, hogy nem is fog, mert talán egy autista kisfiúnak felnőtt korában is szüksége lehet egy ilyen barátra. Nagyon szerethető figura. Max-et is kedveltem. Amikor kellet, akkor kibújt a saját kis világából. Mindenképpen érdemes volt elolvasni.
Annak ellenére, hogy rengeteg a szóismétlés, szerintem nem könnyű olvasni. Többször vissza kellett térnem, hogy újra elolvassak mondatokat, fejezeteket. Ennek az lehet az oka, hogy sok az elgondolkodtató rész. Érdekes ötlet volt így megírni a történetet, hogy egy képzeletbeli barát meséli el. Tényleg ilyen gyakori lenne a gyerekeknél ez a dolog? Én nem emlékszem, hogy lett volna képzelt barátom, a szüleim sem említették. Lehet, hogy gyakrabban előfordul egykéknél, vagy olyan gyerekeknél, akiknek nincsenek barátaik.
Az autizmus nagyon furcsa betegség. Amennyire én tudom, egészen különböző tünetei lehetnek. Néha alig észrevehető, máskor nagyon látszik, hogy valami nincs rendben. Én, mint szülő nem is tudom, hogyan birkóznék meg a helyzettel. Nem szeretném átélni. Szörnyű lehet, amikor nem ölelhetem, nem puszilhatom a gyerekemet, amikor csak szeretném, mert neki nincs rá szüksége.
Az elején voltak érdekes dolgok, néha nevettem, néha szomorkodtam, majd a vége felé olyan izgalmassá váltak az események, hogy nem bírtam letenni. Drukkoltam Budónak, hogy ne kelljen eltűnnie. Azon gondolkodtam, lehet, hogy nem is fog, mert talán egy autista kisfiúnak felnőtt korában is szüksége lehet egy ilyen barátra. Nagyon szerethető figura. Max-et is kedveltem. Amikor kellet, akkor kibújt a saját kis világából. Mindenképpen érdemes volt elolvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése