Kedves Követőim!

Nagyon örülök annak a kevés embernek is, akik olvassák a bejegyzéseimet. Köszönöm Nektek! Mostantól követhettek Bloglovinon is:

http://www.bloglovin.com/blog/8858505/?claim=3xunn4har2z

Hamarosan érkezem az új bejegyzéssel is, de pillanatnyilag egy kis olvasói válságban szenvedek. :) A Malevil-ről már ugyan írtam, de még nem értem a végére. Másodjára olvasom, és így most nagyon lassan haladok vele. Persze az is befolyásol, hogy a drága párom folyton rám szól, hogy kapcsoljam le a lámpát. Mivel nappal nem sok időm van olvasni, így a gyerek elaltatása után lenne rá lehetőségem, ha apjuk engedné. Azért megértem őt is, ha reggel nagyon korán kell kelnie, elhiszem, hogy zavarja, ha nem tud tőlem aludni.

Összegezve a dolgokat, hamarosan érkezem a Micimackó értékelésével, félbe hagytam a 4 hetes fogyókúrára ösztönző könyvemet is, ...Hogy jól álljon a bikini. Ezek után pedig jön egy utazókönyv hugicámtól, ez Katie Fforde: Tökéletes ajánlat című könyve lesz. Van még egy olyan tervem is, hogy részt veszek az Atlantic Press kiadó nyereményjátékán, ami kapcsán választok egy könyvet tőlük, vagy az Aba kiadótól. Otthoni könyvespolcomról két választásom van: A Lányok a kastélyból vagy a Naponta fogsz meghalni. Még az is lehet, hogy mindkettőt bevállalom, nem túl hosszúak.

Szóval érkeznek majd a bejegyzések szép sorjában. :) Jó olvasást minden könyvbarátnak!

Puszi

Blogkörút - Te mit ajánlanál kötelezőnek?

            

Író: Robert Merle
Cím: Malevil
Kiadás: Európa, 1980
Oldalszám: 610

Egy blogkörútra jelentkeztem, amiben kötelező olvasmányt kell ajánlani, Niki ötlete alapján. -http://azajtom.blogspot.hu/2013/06/te-miket-ajanlanal-kotelezo-olvasmanynak.html Olyan könyvet, ami nem kötelező olvasmány, de szerintünk annak kellene lennie. Azonnal kaptam az alkalmon, mert annak idején eléggé megszenvedtem a kötelezőkkel. Volt, amit szerettem, például A Pál utcai fiúkat is, de szégyen, gyalázat a történelmi hátterű, többnyire háborús tartalmú könyveket nagyon nem szerettem. Elolvastam, mert rossz jegyet nem akartam kapni, megírtam belőle a dolgozatot, majd észrevétlenül töröltem is a memóriámból. Sajnos nem emlékszem A kőszívű ember fiaira, sem az Egri csillagokra. Mai fejjel már lehet, hogy jobban érdekelne, szeretném is majd újra elolvasni őket, de akkor nem ment, amikor kellett volna. Az is igaz, hogy már előre félünk, mert vastag, vagy mert a többiek azt mondták, hogy... Szerintem fontos a hozzáállás, mert ha már úgy kezdek bele, hogy ez rossz lesz, akkor biztosan nem is fogom élvezni.

Az általam választott regény 1972-ben íródott, viszont a cselekmény 1977-ben játszódik Franciaországban. A főszereplő Emmanuel Comte egy hatalmas telekkel körülvett régi várban él, amit egy nagy szikla szegélyez. Egy véletlen folytán, pár barátjával együtt túlélnek egy atomkatasztrófát. Körülöttük minden elpusztul, ameddig a szem ellát. A túlélők megpróbálnak életben maradni, pedig elveszítették a családjukat, a földjeiket, de úgy érzik a munka, a motiváció segít nekik a gyászban. A maradék vetőmaggal és néhány állattal próbálnak gazdálkodni, megművelik a földet, és reménykednek. Közben folyamatosan azon gondolkodnak, vajon tényleg nem maradtak-e túlélők valahol, tőlük távolabb. A cselekménybe nem is szeretnék jobban belemenni, ha valakinek kedve támad az olvasásához, hadd legyen izgalmas. Hogy miért ajánlanám kötelezőnek, az viszont már ennyiből is kiderül.

A Melevilt még régebben olvastam és azonnal beugrott, hogy ezt a könyvet minden mai fiatalnak el kellene olvasnia. A mai társadalom nagyon elkényelmesedett. Folyton a televíziót bámuljuk, nem tudunk meglenni telefon nélkül és a többi mai modern kütyü nélkül. Aki elolvassa ezt a könyvet, az talán elgondolkodik rajta, hogy mi mennyire nem élnénk túl egy ilyen atomkatasztrófát. Hogyan tudnánk élni világítás, elektromos áram nélkül? Honnan szereznénk élelmet, ha az összes bolt, bevásárlóközpont megszűnne? Szerintem sehogy. Főleg a városokra gondolok, mert azért falun az emberek értenek a mezőgazdasághoz, az állatokhoz. Kis példamutatás lehet ez a történet emberségből is, társaink iránti empátiából, segítségnyújtásból. Sajnos azt látom, hogy egyre több fiatalból hiányoznak ezek az értékek. Ez nagyon nem jó. Hátha egy ilyen történet kicsit észhez térítene pár embert.

A korosztály, akiknek ajánlanám, inkább a középiskola vége felé járók lennének. Kicsit megrázó lenne egy kisebb gyermeknek ez a katasztrófa, ami itt le van írva. Az idősebbeknek viszont élvezetes olvasmány lehet.

Azt hiszem, kicsit kilógok a sorból ezzel a könyvvel, mert nem azt néztem, hogy gyorsan olvasható legyen, vagy trendi olvasmány. Egyetértek azokkal is, akik ilyesmiket választottak. Tényleg jobban megszeretnék a gyerekek az olvasást, ha az első olvasmányaikat örömmel vennék a kezükbe. Itt viszont azt néztem, hogy a történetnek legyen mondanivalója, elgondolkodtató legyen. Remélem többeknek kedvet adok ezzel a kis szösszenettel ehhez a kötethez.

Lauren Beukes: Moxyland

Szerző: Lauren Beukes
Cím: Moxyland
Kiadás: Ad Astra, 2013
Oldalszám: 312

A jövőben, 2018-ban játszódik a történet. Az uralmat átvették a reklámcégek, a rendőrség génmódosított kutyákkal, úgynevezett aitókkal járőröz. Az embereknek saját biológiai kóddal rendelkező telefonjaik vannak, amiken keresztül a rendőrök sokkolhatják, vagy le is kapcsolhatják őket. A lekapcsolás azt jelenti, hogy szinte sehova nincs bejárási engedélyük, el vannak szigetelve a többiektől. Négy fiatalt követhetünk ebben a világban, láthatjuk miként vélekednek a rendszerről.

Ez volt az első sci-fi, cyberpunk, amit olvastam. Nagy várakozással lendültem neki, hátha ezután majd habzsolni fogom az ehhez hasonló könyveket. Hát nem így lett. Persze nem zárom kia lehetőségét, hogy ezután még olvassak sci-fit, de ez nekem nem igazán tetszett. Voltak benne érdekességek, ami akár még meg is történhet. Voltak vicces és izgalmas részek is, szóval nem bántam meg, hogy elolvastam, de többször nem fogom. Legalábbis most így gondolom.
A szereplőket nem szerettem, egyedül talán Kendrát. Ő egy kedves lánynak tűnt. Lerato nagyképű, mindentudó, szeret másokat befolyásolni. Először azt hittem, hogy fiú, a stílusa is olyan volt. Tobyra is körülbelül ugyanezek elmondhatók, hogy nagyképű, túl sokat gondol magáról és még a nőket sem tiszteli. Tendeka, hát ő meg világmegváltó szeretne lenne, csak ezzel túl sokat kockáztat. Túl sok volt a káromkodás, a „gyerekek” megszólítás és a számomra idegen szavak. Néha nem is értettem, hogy miről van szó, amikor valami újításról írt, vagy virtuális dolgokról. Most nem vettem a fáradtságot, hogy utánanézzek szavaknak, mert feltételeztem, hogy kitalált dolog, vagy pedig olyan, ami engem nem érdekel.

Elég lehetetlennek tűnik, hogy 5 év múlva ilyen világban éljünk. Az igaz, hogy a reklámok terjednek, mindenhol megtalálhatók, de azért ez a fajta hatalom mégis túlzás. Remélhetőleg nem lesznek aitók sem, vagy ez a telefonos rendszabályozás. Tudom, írja az írónő, hogy már kísérleteztek ilyen génmódosított kutyákkal, de azért az durva lenne, ha ennyire elterjednének, mint a könyvben.

Erről a nano dologról már hallottam, de ezt nem reklám céljára kellene felhasználni, ha már ilyen csodákra képes. Használják akkor gyógyításra. Abszurd az az ötlet is, hogy a valóságban játszanak, civilek között valamilyen virtuális játékot. Jó, tudom hogy az ilyen könyveknek ez a lényege, de ezeket le akartam írni.

A történet befejezése aztán teljesen felháborított. Nem találtam róla információt, hogy készülne folytatás. Hogy lehet ilyen rossz vége? Alig tudtam utána aludni.

Nem nekem való ez, gyerekek. :)

Aki szereti az ilyen stílust, azoknak jó olvasást kívánok hozzá, biztos élvezni fogják!
Hozzáteszem még, hogy nagyon tetszik a kiadó munkája. Szép a borító, sokkal jobban illik a történethez szerintem, mint az eredeti. 

Gyönyörű sorscsapás

Szerző: Jamie McGuire
Cím: Gyönyörű sorscsapás
Kiadás: Maxim, 2012
Oldalszám: 450





Ez a bejegyzésem most kicsit spoileresre sikerült, így aki nem szeretne túl sokat megtudni a történetről, az inkább ne olvassa el.

Imádni való történet. Pont olyan, amilyenekről álmodozni szoktam régebben. Könnyen bele tudja élni magát az ember, szinte észre sem veszed, és már vége is, annyira magával ragad. Már a címe is tetszett, és a borító is nagyon szép. Most, hogy már elolvastam, hiányoznak a szereplők. Még szeretnék róluk olvasni.
Travis igazán szerethető karakter, még akkor is, ha szerintem a való életben ilyen fiú nem létezik. Mi lányok szeretnénk, ha ilyen lenne életünk párja. Aki csak a szeretett lányért él, bármit megtenne érte, de közben igazán férfi tud maradni. Abby pedig olyan, amilyen mindig is lenni szerettem volna: határozott, vicces, talpraesett. A külsejéről túl sokat nem tudunk meg a könyvből, csak azt, hogy hosszú hajú, vékony és minden fiú őt akarja. Könnyen azonosulni tudunk vele. Olvasás közben én is szerelmes lettem, aggódtam, mintha csak ott lettem volna. Viszont azt hiszem, én nem gondolkodtam volna annyit azon, hogy Travis-szel szeretnék-e lenni. Az a dolog, hogy lefekszik vele, hogy utána ne is találkozzanak, szerintem elég hülyeség. Ki csinál ilyet? A Vegas-os verekedéses dolognál persze én is egyetértettem Abby-vel. Néha idegesítő volt a vívódásával, miszerint nem kéne vele járnia, nem lesz jó vége stb..., de hát ez tette izgalmassá a kapcsolatukat.
Tetszett, hogy Abby és America mennyire jó barátok, mennyire aggódnak egymásért. Persze Abbynek a családját helyettesíti America és az ő szülei. Biztos ezért ilyen szoros ez a kötelék. Nekem szerencsére szerető családom van, viszont ilyen szoros, tartós barátságra nem tettem szert. Mindig voltak, vannak barátaim, de valahogy mindegyikkel elszakadunk egy idő után egymástól.
Izgalmas lett a könyv másodig fele, nem bírtam letenni. Vártam, hogy mi lesz a vége, másrészről viszont még nem szerettem volna, hogy befejeződjön.
Kicsit csöpögős a sztori egyébként, inkább lányoknak való, bár lehet, hogy a verekedés és a póker miatt a fiúk is élveznék.
A lényeg, hogy szerettem, nagyon. Nemsokára jön a következő rész, ahol Travis szemszögéből láthatjuk a történetet. Kíváncsian várom, bár nem tudom, hogy mennyire lesz így izgalmas, ha tudjuk előre, hogy mi fog történni.

Ó, igen, majdnem el is felejtettem! Eléggé meglepődtem, hatalmasra nyíltak a szemeim, amikor a musical részhez érkeztem. Travis elkezd énekelni az ebédlőben, a focista barátai meg folytatják, és a végén majdnem mindenki énekel. Magam elé képzeltem a High School Musical filmeket, teljesen az jutott eszembe róla. Nem is tudom eldönteni, hogy ez most gáz volt, vagy vicces. Meglepő, az biztos. Erre nem számítottam. http://www.youtube.com/watch?v=3a7cHPy04s8

A másik dolog, ami azóta eszembe jutott (vagyis tesóm eszembe juttatta), az a verekedéssel kapcsolatos. Miért nem csinálnak semmit a rendőrök? Nem kéne a srácnak bűnhődni a verekedések miatt? Nem elég, hogy illegális dolgot művelnek, de még ki is gyullad az épület. Szerintem ez elég fura, hogy nem jutnak el hozzá a tűzeset után. Meg hát milyen példát mutat ez azoknak a fiataloknak, akik olvassák a könyvet. Nagyjából azt, hogy bármit csinálhatsz, úgyis megúszod. Na mindegy, ez csak az én szerény véleményem.

Milena Agus: Szerelemkő

Ahogy néztem az értékeléseket, mindenki áradozott erről a könyvről, Márquez-hez hasonlítják. Sajnos én még tőle nem olvastam, kíváncsi lennék. A Szerelem a kolera idején úgyis kívánságlistás nálam. Bár, ha olyan a stílusa, mint ez, akkor nem biztos, hogy tetszene. Nem tudom. Biztos velem nincs rendben valami, de nem ájultam el ettől a könyvtől. Több generációt végigkövető családi történet, meglepő fordulat a végén, egy álmodozó nagymami, de semmi különös. Ami tetszett benne, hogy kicsit betekintést nyújtott a régi korokba. Érdekes volt olvasni, hogy milyen kávét ittak, hogyan teltek a hétköznapok akkoriban. Igazából én is álmodozó vagyok, remélem azért ilyen mélyre nem süllyedek soha. Nagyon elszomorító lenne, ha valaki tényleg képes lenne elhagyni a családját, főleg a gyerekét egy szerelem miatt. Számomra ez elfogadhatatlan, még akkor is, ha a férjébe nem szerelmes.

Nagyon zavart az írásmód. Hosszú mondatok, rengeteg és, és, és… Sokszor elhagyott vesszők, ilyenkor nem is mindig értettem elsőre a mondat értelmét. Szeretem, ha egy könyvben tökéletes a helyesírás, úgy sokkal egyszerűbb olvasni, meg amúgy is Az én helyesírásom sem tökéletes, de egy könyvnél azért elvárnám. Valahogy mindig ideges leszek, ha hibákat találok, elvégre többen is átolvasnak, szerkesztenek egy regényt, mielőtt megjelenik. Az is sokszor kérdéses volt, hogy éppen kiről van szó, mert a fejezet, vagy az oldal közepén egy gyors váltás történt. Lehet, hogy majd még egyszer újra elolvasom, hátha változik a véleményem. Az is előfordulhat, hogy elcserélem, talán valakinek nagyobb örömöt szerez.

Tényleg valaki felvilágosíthatna, hogy miért is olyan jó ez a könyv, hátha meg lehet győzni észérvekkel.

Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója

Ez a könyv elvileg gyerekeknek íródott, de egy felnőtt is jól szórakozhat az olvasása közben, sőt.Több értékelésben láttam, hogy szerintük ez nem is gyerekkönyv. Ezt én nem tudom eldönteni. Lehet, hogy én is félve adnám egy gyerek kezébe, de az is lehet, hogy segítene feldogozni a halál gondolatát. Szívesen kikérném egy pszichológus véleményét. Azért voltak olyan elemek, amik inkább a gyerekeknek szóltak, mint például a sokféle elképzelt barát leírása, akik általában nagyon viccesek voltak. Néha butácskák, néha okosak, és sokszor furcsák.
Annak ellenére, hogy rengeteg a szóismétlés, szerintem nem könnyű olvasni. Többször vissza kellett térnem, hogy újra elolvassak mondatokat, fejezeteket. Ennek az lehet az oka, hogy sok az elgondolkodtató rész. Érdekes ötlet volt így megírni a történetet, hogy egy képzeletbeli barát meséli el. Tényleg ilyen gyakori lenne a gyerekeknél ez a dolog? Én nem emlékszem, hogy lett volna képzelt barátom, a szüleim sem említették. Lehet, hogy gyakrabban előfordul egykéknél, vagy olyan gyerekeknél, akiknek nincsenek barátaik.
Az autizmus nagyon furcsa betegség. Amennyire én tudom, egészen különböző tünetei lehetnek. Néha alig észrevehető, máskor nagyon látszik, hogy valami nincs rendben. Én, mint szülő nem is tudom, hogyan birkóznék meg a helyzettel. Nem szeretném átélni. Szörnyű lehet, amikor nem ölelhetem, nem puszilhatom a gyerekemet, amikor csak szeretném, mert neki nincs rá szüksége.
Az elején voltak érdekes dolgok, néha nevettem, néha szomorkodtam, majd a vége felé olyan izgalmassá váltak az események, hogy nem bírtam letenni. Drukkoltam Budónak, hogy ne kelljen eltűnnie. Azon gondolkodtam, lehet, hogy nem is fog, mert talán egy autista kisfiúnak felnőtt korában is szüksége lehet egy ilyen barátra. Nagyon szerethető figura. Max-et is kedveltem. Amikor kellet, akkor kibújt a saját kis világából. Mindenképpen érdemes volt elolvasni.

Gállné Gróh Ilona: Ringató - Énekeljünk és játsszunk a legkisebbekkel

 

Ajánlom minden kisgyermekes szülőnek, és bölcsődei gondozónőknek! Én is ezt a szakmát választottam, de még nem dolgoztam benne, mert közben megszületett a kisfiam. Nekem nagy segítség, hogy le van írva, melyik mondókát, hogyan kell eljátszani. Sokat ismertem belőle, de vannak újdonságok is. Nagyon szuper ötlet a CD is, így meg lehet hallgatni a dallamokat, ha véletlenül nem jut eszünkbe, vagy nem ismertük előtte. Kicsit jobban tetszene, ha énekelnének is, nem csak a zene lenne, mert azért néhány eddig ismeretlen dallal vannak problémáim. Vannak egyébként Ringató foglalkozások, ha valakit esetleg érdekel:

 http://www.ringato.hu/?p=educations
Sajnos felénk nincs ilyen, de biztos jó lehet. A könyvben szereplő fotók is a foglalkozásokon készültek.

A bölcsődében és itthon is azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nagyon élvezik ezeket játékokat. Álmos fiam 17 hónapos, már neki is sok kedvence van. Már egyedül előadja a Csip-csip csókát:

"Csí-csi-csó, ess-ess-ess" - közben megfogja egyik kezével a másikat, majd hesseget.

Ezen kívül szereti a Hej Gyula, Gyula című mondókát, a Sima út kezdetű lovagoltatóst. Tetszenek neki azok is, amihez tapsolni kell. Imádni valók ilyenkor a gyerekek, főleg, amikor már ő maga kéri a kedvencét. Fontos az érintés, néhány játéknál átöleljük, simogatjuk, csiklandozzuk a picit, így érzi, hogy most csak vele foglalkozunk. Szerintem a beszédfejlődést is segíti, mert ezeket a szövegeket nagyon szívesen ismétlik, persze eleinte csak a maguk módján.

Hozzáteszem, mindenki készüljön fel, hogy a gyerek, amikor megszereti ezeket a mondókákat, játékokat, akkor egymás után nagyon sokszor kéri. Én is néha már megunom, de a gyereknek még nem elég. A bölcsődei gyakorlatomon előfordult, hogy egyszerre 3 gyerek akart az ölembe ülni egy új, számukra érdekes mondókázás alkalmával -ez is a Sima út volt. Jó kis időtöltés lehet ez, ha például nem tudunk kimenni, mert rossz idő van.

Élvezzük ki ezeket a boldog perceket, órákat a kicsi gyerekekkel!